csokimania

Csokoládé minden mennyiségben

10+1 tény amit biztosan nem tudtál a csokiról

2013. április 04. 09:10 - csokimania

ch2.jpg

 

1. A csokit már 2500 évvel ezelőtt is ismerték és használták Közép-Amerikában. A maják fedezték fel, először ajándékba adták egymásnak, és nagy elismeréssel járt az, ha valaki kakaóbabot kapott. Előfordult, hogy fizetőeszközként is alkalmazták.

2. A csokoládé elnevezés az azték "xocalati" szóból ered, és keserű vizet jelent eredetileg. Anno az aztékok hallucinogén gombákkal és csilivel együtt is fogyasztották.

3. A világ kakaótermésének 66%-át Afrikában termesztik, mégis a kakaótermés 98%-a 15 ország között oszlik meg.

4. Több mint kétszer annyi nő epekedik csoki után mint férfi.

5. Tudományosan bizonyított, hogy a csoki után való sóvárgást nem lehet más édességgel pótolni.

6. A csokiban kis adag koffein és amfetaminhoz  is található.

7. A legnagyobb csoki építmény egy több mint 3 m magas csoki tojás volt, amit Ausztráliában Melburnben készítettek.

8. 17000 ember dolgozik Belgiumban csoki iparban.

9. A csoki ugyan hizlal, de nem emeli a koleszterin szintet.

10. Napóleon mindig vitt magával egy kis jó kedvre derítő csokoládét.

11. 2006-ban több mint 6,5 tonna csokit termelt a világ összes csoki manufaktúrája.

 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csokimania.blog.hu/api/trackback/id/tr515194051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baliquez 2013.04.04. 11:32:27

6. Amfetamin pont nincs benne, csak gondolom a feniletilamin-ban kisebb a kattintásfaktor azért kellett ordasat ferdíteni (egyébként ez az anyag felelős a "csokigyönyörért"). Koffein sincs benne, teobromin van, enyhébb hatású a koffeinhez képest. Anandamid és triptofán szintén van a csokiban, előbbi egy természetes kannabinoid, utóbbi pedig a szerotoninhoz hasonló neurotranszmitter.

Pompás blog amúgy, szeretném ha tényszerű maradna.

blattida 2013.04.04. 11:39:31

@baliquez: +1, jogos.
+1 A 10-es pontban található mennyiség egy kicsit kevésnek tűnik.

Szkifi 2013.04.04. 12:14:49

worldcocoafoundation.org/wp-content/uploads/Cocoa-Market-Update-as-of-3.20.2012.pdf
Ezek szerint és az általad leírt statisztika alapján, valami hihetetlen sikert értek el a csokoládé gyártók, hogy 2006-ról 2007/08-ra több, mint 1000x -es lett a csokoládé termelés.
Az infót fél perc google-ozás után találtam meg. A statisztika kakóbab termékekről szól, aminek nyilván nem 100%-a a csokoládé, de mivel a csokoládé sem 100% bab, ezért szerintem ez így elhanyagolható lehet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.04. 12:15:15

Kevesen tudják, hogy a csokoládé eredeti formájában keserű volt és enyhén csípős. Emberáldozat előtt is szokásos volt a fogyasztása.

Bár a kegyetlenség minden korban és minden népnél szerepelt valamilyen formában és mértékben, tökélyre a mai Mexikó területén élő indiánok vitték, a Kolumbusz előtti korban.

A közép-amerikai kegyetlenkedések fő vonása, hogy célja elsősorban nem büntetés és nem elrettentés volt, hanem alapvetően minden kifejezetten jó szándékkal történt, az indián istenek kedvéért, a társadalom érdekében.

Míg máshol a kivégzéseknek csak kivételesen volt célja a direkt lassú, fájdalmas, szörnyű halál, itt ez volt az általános.

Az aztékok az egyetlen nép, melynek sikerült már a XV. században elérnie azt a rekordot, amire még 500 évet kellett várnia az emberiségnek. A leghatékonyabb és leggyorsabb nem-háborús tömeges emberirtási technológiát az auschwitzi haláltábor produkálta, ahol 1944-ben elérték a napi 20-ezres kivégzési arányt. Sosem ért el más emberirtás hasonló ütemet és hatékonyságot. Egyetlen kivétellel: az aztékok! Az aztékok a maguk jóval primitívebb módszereivel elérték ezt a számot már a XV. században, sőt egyes források szerint meg is haladták!

A legismertebb azték haláltechnikák: a piramisoknál az élő emberből a szív kitépése valójában kegyes halál volt, hiszen az áldozat másodpercek alatt önkívületbe esett, majd fél percen belül meghalt. Itt a szív felmutatása az ég felé volt a fő pont, így nem volt szükség a szív tulajdonosának hosszú szenvedésére. Úgyszintén a futballhoz hasonló azték labdajátékban a vesztes csapat tagjainak lefejezése is gyors, szinte már fájdalommentes halál volt.

Háborúknál azonban a legjobb harcosoknak harci ruha kellett. A harci ruha más emberek bőre volt. Igen, talptól tetőig ilyen harci ruhát vettek fel a legjobb harcosok. S sok kiváló harcos volt. Mindnek friss ruha kellett minden csatához. A ruha akkor volt igazán jó minőségű, ha élő emberről hasították le, az azték “szabók” feladata volt, hogy megszabadítani az áldozatot teljes bőrétől, hogy végig életben maradjon. Csak a legjobb szakemberek tudtak úgy megnyúzni egy élő embert, hogy az ne haljon meg a folyamat alatt.

Nagyobb építkezéseknél az alapkő felavatása, majd a kész épület használatba helyezése is minden esetben emberáldozattal járt. Jellemzően kisebb épületeknél százával, nagyobbaknál ezrével áldoztak fel embereket. A legnagyobbaknál tízezres volt a nagyságrend. A mai Mexikóváros területén létezett legnagyobb templom felavatása Amerika felfedezése előtt 5 évvel történt, s az egy hétig tartó felszentelés alatt majdnem 100 ezer ember szívét tépték ki a templom lépcsőin. Az emberi maradványok látványa annyira megdöbbentette a spanyol hódítókat, hogy spontán módon lerohanták az épületet és a földig rombolták az azték birodalom meghódítása után. Ma csak a romjai láthatóak.

A közönség részvétele fontos volt minden ilyen eseményen. Egy részről a közönség apró éles kőkésekkel saját testén is kis sebet ejtett, hogy vért hullasson a földre, így jelezve, hogy részt vesz maga is az áldozadtadásban. Más részről a megölt áldozatok puszta kézzel való feldarabolása és a nyers húsból való evés része volt minden ünnepségnek. A legkíválóbb ifjak – fiúk és lányok vegyesen – különleges előjoga volt, hogy elsőkként ők jutottak a piramisokról ledobott hullákhoz ill. még haldokló áldozatokhoz.

A helyi népünnepélyek alatt történt azonban a leghihetetlenebb emberáldozat. Ilyenkor csak néhány embert áldoztak fel, de kivételes kegyetlenséggel. Máglyán égették meg a kiszemelt áldozatokat. De ne gondoljunk az európai máglyákra. Az európai máglyákon a halál 5 és 45 perc között következett be, a máglya típusától függően. A direkt hosszú halált célzó máglyák esetében is legfeljebb 45 percig szenvedtek az elítéltek. Az aztékok ezt kinevették volna, szinte fájdalommentes eutanáziának tekintették volna. Az aztékoknál ugyanis a máglyahalál legalább két napig, de sok esetben 3-4 napig tartott.

Az azték máglya ugyanis nem egy nagy farakás volt, hanem inkább egy kerti hússütő alkalmatosság. Az áldozatokat forgatták, benyomták a tűzbe, majd kihúzták, alaposan ügyelve, hogy ne veszítsék eszméletüket egyetlen pillanatra sem. Aztán lassan perzselték őket minden oldalról. A félig sült élő áldozat ujjai nagy csemegének számítottak. A falu kisgyerekeit a tűz közé terelték a falu vezetői, s a gyerekek egyenként törték le az áldozatok ujjait, majd azokat szopogatták, lerágva a húst a csontról. Eközben az egész falu énekelt, táncolt, ünnepelt. Aztán a felnőttek egyenként törték el a perzselődő áldozatok csontjait, levágták a fült és az orrot. Egyedül a férfiak nemi szervét nem vágták le, s a nők nemi szervéhez sem nyúltak, mert ez számított a legértékesebb résznek, s ez a rész az isteneké volt, azaz a tűzben kellett elégnie. Ez már a második nap vége felé zajlott, természetesen az áldozatok éltek még ekkor.

Az eszméletét vesztő áldozatot teljesen eltávolítottak a tűztől, megitattak vízzel és a kakaóval, hogy visszanyerve eszméletét ismét be lehessen tolni a lassú tűzbe.

A legértékesebb áldozatnak az számított, ha az áldozat üvöltött, sírt, ugyanis a hit szerint az isteneket ez különösen kielégítette. A csendben tűrő áldozatot nem tartották sokra, ezt az emberáldozat megcsúfolásának tekintették. Az ilyeneket a legtöbb esetben gyorsan megölték, mint értékteleneket.

A kisgyerekeket nagy becsben tartották az aztékok. Ez nem azt jelenti, hogy őket nem áldozták fel. Egy átlagos családban 7-8 gyermek volt, s harmaduk áldozatként végezte sorsát. A szerencsés azték gyerek valamilyen testi hibával született, ugyanis a “hibás” gyereket nem lehetett feláldozni, ez ugyanis megharagította volna az isteneket. Már egy apró folt a testen elég volt ahhoz, hogy a gyerek hibásnak minősüljön. A legszebb gyerekeknek azonban nem volt menekülés, ők minden esetben áldozatként fejezték be életület, jellemzően 5 éves korukban vagy korábban.

A gyermekáldozás szinte humánusnak nevezhető. A kiszemelt gyermekkel bódító gyógynövényes italt itattak, majd egy hatalmas kővel fejbe vágták, rést ütve a koponyán. Aztán magzati testhelyzetbe állítva rongyokba csavarták őket, s barlangba vagy hegycsúcsra temették őket.

Kik voltak azok a szerencsések az azték társadalomban, akiknek nem kellett rettegniük, hogy valaha is áldozatok lesznek bármilyen formában. Ezek a kékszeműek és a fehérbőrűek voltak. A kékszeműség az indiánoknál szinte nem létezik, csak egyes genetikai deformációk esetében fordul elő. Tehát nagyon-nagyon ritka volt az ilyen ember. A fehérbőrűség szintén nagyon ritkán fordult elő, jellemzően albinóság formájában. Az ilyen emberek gyakorlatilag emberi formát öltött isteneknek számítottak.

Képzelhetjük, hogy milyen megdöbbenést okozhattak a spanyol hódítók, amikor a XVI. század elején először megjelentek a mai Mexikó területén. Csupa fehér ember, ráadásul egyharmaduk még kékszemű is. Az egyes falvak tömegesen és harc nélkül hódoltak be a jövevényeknek. A spanyolok ellen kiküldött harcosok tömegesen dezertáltak, nem voltak hajlandók az isteni emberek ellen harcolni. Majd pedig miután az azték uralkodó is meglátta, hogy hogyan néznek ki a hódítók (bár vezetőjük Hernán Cortés “csak” fehér volt, de barna szemű), elutasította a harcot, pedig az aztékok tízezerszeres túlerőben voltak a spanyolokkal szemben. Ahhoz, hogy a azték állam hivatalosan is megszűnjön még 40 év kellett, de ekkor már a gyakorlatban egy spanyol bábállamként működött.

A kereszténység elterjesztése is hihetetlenül gyorsan ment. A régi vallásokat gyorsan elfelejtették az emberek, hisz az isteni küldöttek vallását elfogadni dicső tettnek minősült. Alig 50 éven belül Mexikó legtávolibb zúga is katolikus lett. S mind a mai napig a mexikói indiánok szigorúan katolikusok (Mexikó lakosságának kb. 35 %-a indián).

Mi maradt a régebbi kegyetlen szokásokból? A halottakhoz való kultuszt nem tudta a kereszténység eltörölni. Manapság is a temetés számít a legnagyobb ünnepnek minden mexikói indián családban, sokkal nagyobb ünnep ez, mint akár a születés, akár a házasság.

A véres szokásokat a katolikus papok betiltották, de az indiánok örömmel vették át a kereszténységben megtűrt állatáldozatot, a húsvéti bárány leölését, mely Európában már az ókorban sem volt általános. Valamint megmaradt az emberi vér fontossága. A katolikus zarándoklaton a földön térdepelve haladó, térdét véresre horzsoló hívő Európában inkább anomáliának számít, míg Mexikóban szinte szerves része a szertartásnak.

Szeszkó Lackó 2013.04.04. 12:53:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: „Kik voltak azok a szerencsések az azték társadalomban, akiknek nem kellett rettegniük, hogy valaha is áldozatok lesznek bármilyen formában. Ezek a kékszeműek és a fehérbőrűek voltak. A kékszeműség az indiánoknál szinte nem létezik, csak egyes genetikai deformációk esetében fordul elő. Tehát nagyon-nagyon ritka volt az ilyen ember. A fehérbőrűség szintén nagyon ritkán fordult elő, jellemzően albinóság formájában. Az ilyen emberek gyakorlatilag emberi formát öltött isteneknek számítottak.

Képzelhetjük, hogy milyen megdöbbenést okozhattak a spanyol hódítók, amikor a XVI. század elején először megjelentek a mai Mexikó területén. Csupa fehér ember, ráadásul egyharmaduk még kékszemű is. Az egyes falvak tömegesen és harc nélkül hódoltak be a jövevényeknek. A spanyolok ellen kiküldött harcosok tömegesen dezertáltak, nem voltak hajlandók az isteni emberek ellen harcolni. Majd pedig miután az azték uralkodó is meglátta, hogy hogyan néznek ki a hódítók (bár vezetőjük Hernán Cortés “csak” fehér volt, de barna szemű), elutasította a harcot, pedig az aztékok tízezerszeres túlerőben voltak a spanyolokkal szemben.”

Bakker, mi lett volna, ha a vikingek vagy a hollandok értek volna oda, nem a spanyolok?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.04. 13:20:39

hálaistennek átlagosnak számítok ezek szerint,mert ezek nagy részét nem tudtam. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.04. 13:23:44

@Szeszkó Lackó:

Még gyorsabban ment volna a hódítás. Így is - legalábbis a mai Mexikóban - szinte békésen ment az egész.

Két szempont is volt: az egyik amit írtam, hogy a hódítók fehér bőre eleve tiszteletet parancsolt. A másik meg az, hogy az aztékok által leigázott más indián népek örömmel csatlakoztak a spanyolokhoz az aztékok elleni harcban.

A X. században a legenda szerint megjelent a térségben a Tollas Kígyó (Quetzalcoatl), a földre szállt isten. Sokan ezt nem legendának tartják, hanem valóságnak. Egyes adatok szerint ez egy hajótörött viking lehetett.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.04.04. 13:51:27

5. Erről még nem hallottam.
6. A feniletilaminra gondolsz?
10. Napoleon milyen formában vitte magával a csokit? Mert a csokitáblákról szóló legenda apró hibája, hogy 20 évvel a halála után készült először :)
11. Az adat téves, önmagában a Bonnat 100 tonnát készít évente.

A többi szerintem többé-kevésbé köztudott :)

Dr. Fred Edison 2013.04.04. 13:56:52

Melburn pedig Melbourne, ez olyan tény amit a poszt író nem ismert.

Türkménbasi 2013.04.04. 14:00:25

Ez elég szerényre sikerült, bocs.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.04.04. 14:04:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szépen bemásoltál ide egy blogposztot, de elég sok benne a túlzás. Például 2 milliós népességből naponta 20 ezer áldozat kissé sok.

Zabaalint (törölt) 2013.04.04. 14:10:09

@Étteremkritikus:
Szerintem nem átlagra gondolhatott a cikkíró, hanem lehetett az aztékoknak 1-1 alkalommal olyan ünnepe, ahol 20 ezer áldozat volt egy napon belül. Csak innentől kezdve elég rossz az összevetés, mert a náciknál ugyanez a becslés nem egyetlen napra vonatkozik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.04.04. 14:11:15

egy korrektor ráférne a blogra, és az amfetamin kérdését igen helyesen tették helyre fentebb, én az alábbi mondatot emelném ki:

"A világ kakaótermésének 66%-át Afrikában termesztik, mégis a kakaótermés 98%-a 15 ország között oszlik meg."

MÉGIS? két, egymással semmilyen módon össze nem függő adat közé (sem nem következik egyik a másikból, sem nem gátolja egyik a másikat) miért írsz mégist? Milyen értelemben ellentétes, meglepő vagy váratlan, hogy 15 ország között oszlik meg a 98%, ha a 66%-át Afrikában termesztik? Vagy Afrika már ország volna? Nem értem...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.04.04. 14:13:24

@Szkifi: manufaktúra a kulcsszó, azaz ennyi csoki készült KÉZMŰVES módszerekkel, már ahogy én ezt értelmezem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.04. 14:29:43

@Étteremkritikus:

Napi 20 ezer csak egyes eseményeknél. Nem volt MINDEN NAP emberáldozat, ez ünnepek alkalmából történt, s a legtöbb ünnepnál nem ezerszámra ment az áldozás. Én csak a legnagyobb számot emeltem ki.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.04.04. 15:27:59

Gratulálok a kommentem törléséhez. Egy újabb tény:
12, a csokoládé szeretete nem jár automatikusan gerincességgel.

Bizi Clop 2013.04.04. 15:45:55

Továbbá ne felejtsük el, hogy a gyerekek nem csak majszolni szeretik a csokit, hanem a készítéseben is szívesen részt vesznek:
en.wikipedia.org/wiki/Children_in_cocoa_production
thecnnfreedomproject.blogs.cnn.com/2012/01/19/child-slavery-and-chocolate-all-too-easy-to-find/
Jó étvágyat.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.04.04. 15:56:16

@vészmadár (pica pica): 6,5 tonna évente az naponta 178 tábla, ha 100 grammal számolunk. Szerencsére ennél jóval több a világ termelése :)

Egyébként Európa évente millió tonnás nagyságrendben importál kakaót, a németek pedig évente 10 kiló feletti tömegű csokit esznek.

agent scully 2013.04.04. 16:23:20

most felébredt a bennem alvó nyelvtannáci és véreres szemmel tombol...
aszték???
a többit most nem írom, mert ez az egy is elég volt a sokkos állapot előidézéséhez

kvadrillio 2013.04.04. 16:30:12

...szeretem...
""A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét¸ a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét, és minden olyan csokoládét amit csak készítenek a világon.”"...

Gombóc Artúr...

kvadrillio 2013.04.04. 16:34:25

@agent scully: ...kabjááá be egy Dolort, occt aluggy vissza...:O)

agent scully 2013.04.04. 16:36:53

@kvadrillio: hát közben elértem addig, hogy Melburn, úgyhogy inkább remegő kézzel xanaxot kutatok :D

mojoking77 2013.04.04. 17:44:28

12. A vilag legtobb csokoladejaban talalhato marhaver, mint termeszetes szinfokozo adalek.
süti beállítások módosítása