csokimania

Csokoládé minden mennyiségben

Az érzékeid vezetnek

2013. szeptember 30. 08:43 - csokimania

Egy módszer, amivel megtudhatod, hogy mit mesélnek rólad a csokoládé kóstolása során átélt ízélmények. 

enjé.jpg

Vannak, akik úgy tartják, már az is elmond valamit a személyiségünkről, hogy milyen csokoládékat szeretünk. Az elmélet szerint a tejcsoki rajongói harmonikus, gondoskodó személyek, míg az étcsokisok tudatos emberek, a természetesség hívei. Azt viszont talán kevesen fedezték még fel, hogy a csokoládé kóstolása során átélt élmények is segíthetnek személyiségünk felfedezésében, egy-egy elakadás megoldásában. A choco-coaching technikájának megalkotója: Nagy Judit coach, chocolatier, műsorvezető.

„A coaching egy folyamat, amelyben az ügyfél az általa kitűzött cél felé halad. A coach ezen az úton támogatja, kíséri, segíti őt. A choco-coachingban nemcsak a coach, hanem az érzékszervek is vezetik az ügyfelet. A csokoládé egy eszköz. A bonbonok keltette íz-élmények segítenek egy másik nézőpontból ránézni egy problémára, feladatra.” – meséli Judit.

És hogy miért alkalmas a csokoládé az elakadások feloldására, régen keresett válaszok megtalálására? „A csokoládé nagyon hasonlít az emberi lélekhez. Érzékeny anyag, számtalan különböző eredettel, karakterrel, színnel és tulajdonsággal. A vele való munka megdöbbentően hasonlatos ahhoz a segítéshez, melyet coaching munkámban is végzek. A cél mindkét esetben azonos: kihozni a legjobbat abból, ami az anyagban magában rejlik, megőrizve az alapkaraktert.”

judit.jpg

Egy csoportos choco-coaching során próbálhattam ki a technikát. A folyamat egy irányított meditációhoz hasonló közös elmélyüléssel kezdődött, melynek végén mindenki rátalált és megfogalmazott magában egy kérdést, amivel foglalkozni szeretne. Ezután lépett be a csokoládé a folyamatba. Egy tálról mindenki kiválasztott magának egy bonbont. Persze volt, aki elől elvitték a kiszemelt példányt, más az utolsó pillanatban másik bonbon mellett döntött. Ha belegondolunk, már ezek az események is jelentéssel bírhatnak, közelebb vihetnek minket a keresett válaszhoz, felismeréshez. Ezután a csokoládé megismerésével párhuzamosan önmagunkat is felfedezhettük. Első lépésként a bonbon látványa keltett érzéseinket, gondolatainkat írtuk le egy papírra, majd következett a bonbon illata, a csokoládé eltörésekor keltett hanginger, az ízlelés, majd az összes érzékelésünk együtt. Ezután Judit kérdései segítettek tudatosítani a csokoládé kóstolása során átélt élményeket. És tényleg, a folyamat során leírt szavak, érzések mintha sorvezetőként a feltett kérdésünkre adott válasz egy-egy megközelítési lehetőségét tárnák fel. Judit szerint ez nem véletlen: „ A csokoládé varázslatos médiumként működik, tükörképet tartva az emberek felé. Az ízélmények keltette érzések, segítenek azonosítani a valós problémát, mozgósítani a belső erőforrásokat és új szemléletű megoldásokat találni.  Csokoládé és lélek különleges találkozása ez. Az újszerű megközelítés és megtapasztalás hozzásegít a felismerésekhez, tudatosításhoz, a célok megfogalmazásához és eléréséhez. A csokoládé olyan, mint a szünet a zenében.Általa lehetőségünk van másként megélni az adott pillanatot."

Nagy Judit elérhetősége: http://www.enje.hu/index.php?page=kapcsolat

Képek forrása: www.facebook.com/pages/Enjé-Csokoládékollekciók

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csokimania.blog.hu/api/trackback/id/tr115540048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása